Sziasztok!

Utolsó blogbejegyzésünk óta majdnem egy hét telt el, úgyhogy neki is kezdek a történetnek.
Miután kipihentük magunkat a teth-i szálláson, másnap újult erővel vágtunk neki a hegyeknek, hogy megtaláljuk a Kék Szem nevű vízesést, és egy nagyot fürödhessünk benne. Pjeter (vendéglátónk) már az elején mondta nekünk, hogy az út 4 óra oda, és ugyanennyi vissza, úgyhogy vittünk is három müzliszeletet magunkkal, vészhelyzet esetére. Az út nem volt túl könnyű, néhol hegyet kellett másznunk, néhol pedig a hegyi folyón kellett átvágnunk, de szerencsére, amikor el is tévedtünk mindig volt egy helyi, aki heves kézmozdulatokkal útbaigazított minket. Útközben láttunk vízi erőművet, több száz éves vízimalmot működés közben. Miután odaértünk, egy valódi paradicsomnak tűnt, kristálytiszta víz, és olyan kék szín, amelyet most nehéz lenne leírni. Mondanom sem kell alig vártuk, hogy csobbanjunk egyet, még a labdát is elvittük, a mókázás kedvéért. Egyetlen dologgal viszont nem számoltunk, méghozzá azzal, hogy a víz 4 fokos, így nem volt labdázás, csak egy kis mosakodás…. :(

Mindent össze vetve az albán Alpokban töltött napjaink utunk legnyugodtabb, és egyben legaktívabb napjai közé tartoztak, és abban mindhárman egyetértettünk, hogy egyszer mindenképp vissza kell mennünk. Július 5-én elérkezett a nap, amikor a Ladának fel kellett másznia a földes-köves kietlen hágón, amin négy nappal azelőtt három órán keresztül sikerült csak leereszkedni.
Mondanom sem kell, egy zabszem sem fért el sehol, kicsit izgultam, nehogy ott maradjunk, ahol még a madár se jár.
A nagyjából másfél órás út során találkoztunk két IFA-val, és három terepjáróval, akikkel a bő egysávos úton néha másfél perces táncot jártunk. Szerencsére az autó, és mi is túléltük az utat, úgyhogy Tirana felé vettük az irányt.

Az út tűrhető volt, egészen addig, ameddig meg nem érkeztünk a fővárosba.
Nekem teljesen új értelmet nyert a káosz, egy-egy körforgalomban öt percet is töltöttünk, ugyanis itt nem létezik olyan, hogy elsőbbség. Néhol a rendőr előzött meg, néhol a kamion vágott ki elénk, így nagy megnyugvással töltött el, amikor megérkeztünk Edvinához, és Paolához, a királyarc vendéglátóinkhoz. Edvina az egyik volt gimnáziumi barátom kollégája, és magyar-albán kereskedelmi kapcsolatokkal foglalkozik, Paola pedig a húga. Első éjszaka kimentünk a főtérre, ugyanis aznap érkezett a Gumball3000 Tiranába (Gumball3000: luxusautó verseny Rigából Mykonosba), és szerettünk volna pár jó felvételt készíteni az autókról. Kiderült, hogy az egyik versenyző magyar, úgyhogy váltottunk is pár szót a felvonuláson.
Miután lejárt az autós őrület, belekóstoltunk a tiranai éjszakába. Voltunk latin táncolni, éjszakai kilátóban, összehaverkodtunk egy kóbor kutyával, és végül nyugovóra tértünk a kényelmes franciaágyunkban.

Másnap kiderült, hogy az indulás elmarad, ugyanis elromlott az indítómotor az autóban. Hosszas értekezés után találtunk pont a szomszéd utcában egy szerelőt. Reggel tízkor megígérte, hogy ránéz, és megcsinálja, de ez sajnos nem így lett. Nagyjából este hétkor áttoltuk hozzá az autót, mivel megígérte. Nagyjából tíz perc alatt megoldotta a problémát, ugyanis kiderült, hogy egy alátét megszorult, és ezt kellett cserélni. Amikor megkérdeztük tőle mennyivel tartozunk egy kajla vigyorral közölte, hogy ilyen autóért nem kér pénzt, úgyhogy ezt is megúsztuk költségek nélkül.

Harmadnap reggel nyolckor keltünk, hogy átérjünk Macedóniába, és megnézhessük az Ohrid-tavat. A könnyes búcsú után kikászálódtunk a fővárosból, hogy aztán az albán autópályán meg se álljunk egész a határig. Az út nagyjából sima volt egészen a végéig, ugyanis akkor beértünk a hegyek közé. Az autó egész jól bírta, viszont amikor a határhoz értünk, elkezdett felforrni a víz. Mivel az alapjárat is elment, igyekeztem nem lefulladni, viszont ez szemet szúrt a egyik határőrnek, olyannyira, hogy elrendelt egy teljes autó átvizsgálást. Nem örültünk neki, viszont mondanom sem kell, nagyon újszerű élmény volt. Kérdezgették, hogy van-e nálunk hasis, vagy fű, még egy drogkereső kutya is megugatott minket.
Miután mindent rendben találtak, külön úton mentünk át a határon, mint a főnökök, és meg is érkeztünk Nagy Sándor földjére, a kopár Macedóniába, ahol egy ekkorát aludtunk ;)

Ha jófejeknek tűnünk támogassátok a Yuppi Tábort, mert ők tényleg azok!

www.ladatour.mozello.com/celjaink