Drága olvasók!

Sumenben az ébredés volt a legnehezebb dolgunk, olyan vendégszeretet vett körbe minket minden lépésünknél. A hőmérők már négyessel kezdődő értékeket mutattak, ezért az emlékműhöz és a múzeumba csak délután mentünk el. Első célpontunk egy magyar számára oly kedves múzeum volt, hiszen, mint megtudtuk hazánktól ilyen messze is tartanak fent egy emlékhelyet Kossuth Lajosnak, aki a forradalom után egy rövid ideig Sumenben volt menekült. Ezután Sziszi gyalog, Tomival ketten pedig autóval másztunk fel a hegyre, ahol az óriás transformersekre hasonlító gigantikus kőszobrok amellett, hogy lenyűgöztek, elegendő árnyékot nyújtottak egy kis pihenéshez. 

Hosszas búcsú után folytattuk utunkat Várna felé, ahol már tárt karokkal fogadott minket Elvira, s mintha egy vendégfogadói versenybe csöppentünk volna, annyira jó dolgunk volt. Ha szeretnénk felsorolni, mennyi étel és ital volt az asztalokon, amelyeket körbeültünk, még egy blogbejegyzést kellene írnunk, ráadásul alkalomadtán 4 nyelven is folyt a társalgás ebéd közben. Várnában részünk volt egy éjszakai meztelen fürdőzésben a tengerparton, másnap pedig – már fürdőnadrágban – bő 2 órán keresztül birkóztunk a hullámokkal. Szokásunkhoz híven, akármennyire is hozzászoktunk már a meleg vízhez, itt sem töltöttünk többet 1 éjszakánál, késő délután már Chernomorecben csodálhattunk a tengert. Esti programként Sozopolban megkóstoltunk pár tengeri herkentyűt, ami a tenger mellett kötelező programnak számít. Másnap elég rendhagyó program volt tervben, egy helyi naturista strandra mentünk, ami az első meglepettség után egész jó időtöltésnek bizonyult, mindaddig, amíg meg nem érkeztek a fiatalok „talpig fürdőruhában”. Gyorsan szedtünk még pár marok kagylót, a délutáni ebédre, majd elindultunk Románia irányába.

Röpke 250 km múlva, mely viszonylag unalmasan és eseménytelenül telt, épp csak átlépve a határon megérkeztünk Vama Vechére, itt természetesen egyből a homokos tengerpart felé vettük az irányt. Kerestünk alvóhelyet az autónak majd magunknak is, és bár az elmúlt 3 hétben volt pár előkelő fekvőhelyünk, ez az éjszaka lélegzetelállító volt. Mielőtt lefeküdtünk volna a víztől pár méterre elhelyezett napozókra egy-egy hálózsákkal felfegyverkezve, végigsétáltunk a hosszú parton, ahol annyira nem vittük túlzásba az itt uralkodó hippi-életérzést és a hajnalig tartó bulizást. Ehelyett több időt hagytunk a csillagokra, amikre olyan kilátásunk nyílt, mintha valami csillagvizsgáló tetején feküdtünk volna, a Hold is épp akkor jelent meg a horizonton és a reggel is tartogatott meglepetéseket…

Másnap 5 körül már mindhárman ébren voltunk, engem főleg a napfelkelte, a srácokat pedig a mellettünk turbékoló pár keltette, de az élmény így is leírhatatlan volt. Bár a horizont felett sok felhő gyülekezett, a napfelkelte az egyik legszebb volt, amit a túra alatt láttunk. Én még egy hirtelen felindulásból úsztam is egyet a reggeli hullámok között, száradás után pedig összepakoltunk és elindultunk Bukarestbe. Az utunk hasonlóan indult, mint Bulgáriában, de egy 90 km/h-s sebességnél kapott bal első defekt hamar kizökkentett a kényelmes utazásból. Az autópályán – jó három hét után – kiderült, hogy van egy emelőnk, így egy gyors kerékcserével elgurultunk a következő benzinkútig, ahol rendeztük sorainkat.

Bukarestben a legelső dolog, ami szemet szúrt, egyértelműen a közlekedés. A piros után kimarad a sárga jelzés, egyből zöld következik, mindig résen kell lenni, ha az elsők között állunk a sorban. Nem ritka, hogy kétszer négy sávos utak egy többlámpás, félig építkezés miatt lezárt körforgalomba torkollanak, de cserébe az elsőbbségadás csak amolyan legenda. A legjobb élmény mégis az volt, mikor végre sikerült alkalmazkodnunk, egyből indulunk a zöldre, és ekkor balról három sávnyi autó villogott, dudált, mutogatott, pedig mi voltunk jó helyen. Estére kicsit megint megeredt az eső, de szerencsére a Yuppi Tábor közbenjárására fogadtak minket a Balassi Intézetben. Másnap nagyrészt gyalog megnéztük a belvárost, majd Brassóba indulásunk előtt még kocsival elmentünk a Parlamenthez (világ legnagyobb parlamentje), és a Diadalívhez.

Egy kis Star Wars 

Romolus, Remus és az Ap.. Anyafarkas

Négy kerékből már kettőt kilőttünk, így matematikailag csökkent az esélyünk egy következő kényszermegállásra, nem is volt gond a következő napokban. Brassóba érkezve már mindannyiunkon észrevehető volt a fáradság, így a tervezett történelmi városlátogatásból csak egy kellemes hangulatú sörözés lett. Éjszakára egy ismerős ismerősétől kaptunk pár négyzetmétert a kertjében, ahol felállíthattunk a sátrat és Bicepsz is biztonságban volt.

Következő napunk gyakorlatilag az utolsó volt a túránk első felvonásából, számunkra szokatlanul kevés időt töltöttünk az autóban, viszont több érdekes helyen is megálltunk. Már délelőtt odaértünk Prázsmárba, ahol egy méltán híres szász erődtemplomot jártunk be belülről, valamint Tomi egy rövid idegenvezetést is tartott. Ezután Segesváron is állomásoztunk pár órát, felmentünk a várba élveztük, hogy árnyékban kellemes idő van, egyre több magyar szóval találkozunk, és egyre közelebb kerülünk Székelyudvarhelyhez. Koradélután gurultunk be a már tavalyról ismerős kapun, az érkezés öröme pedig még elég energiát adott a kipakolásra és az autó kitakarítására és rendberakására. Mi is lefürödtünk, annyit ettünk Tomi édesanyjának messze földön híres főztjéből amennyi csak belénk fért, hiszen másnap már indultunk is tovább Tusnádfürdőre, az idén 28-ik alkalommal megrendezett Bálványosi Szabadegyetem és Diáktáborba, ahol találkoztunk az egyetemi barátainkkal. Hogy ebben a szűk hétben mi történt velünk, a következő blogból kiderül!

Bence

Ha jófejeknek tűnünk, támogassátok a Yuppi Tábort, mert ők tényleg azok! J